A prefektus nem nyugszik
Mint köztudott, Hargita megye prefektusát jogerõs bíró ítélet kötelezi arra, hogy szerte a megyében ellenõrizze azt, hogy a különféle hivatalokban betartják-e a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat, illetve hogy büntesse meg azokat, akik ezeket áthágják.
Ugyan az ítélet még tavaly novemberben született, a végrehajtása igen döcögõsen halad, ami nem is csoda, mert a prefektus folyton mással van elfoglalva. Most például fenyegetõzik. Ráadásul a szokott módon, minden alap nélkül, létezõ törvényes elõírásokra hivatkozva vár el olyasmit, amire nem létezik törvény.
A célpont is a szokásos, a székely zászló. Konkrétan pedig arról van szó, hogy egy március közepén kelt körlevélben felhívja a polgármesterek figyelmét a Románia zászlajára vonatkozó jogszabályok elõírásaira, gondosan kiemelve azt, hogy mik számítanak kihágásnak és azok mekkora összeggel büntethetõek. S a levél végén ott a csavar: hivatkozva arra, hogy más országok zászlaját csak különleges alkalmakkor szabad középületre kitûzni, felszólítja a polgármestereket, hogy azonnal távolítsák el a településük közintézményeirõl más országok vagy entitások zászlaját.
Erre való tekintettel két dolgot szeretnénk mindenkinek a tudomására hozni:
1. A törvény csak más országokról szól, abban "entitások" nem szerepelnek, így azok zászlait se tilos kitûzni. Éppen ezért arra kérünk minden polgármestert, hogy ezen körlevél hatására ne távolítsák el sehonnan a székely zászlót, mert annak kitûzését semmilyen törvény nem tiltja.
2. Tájékoztatjuk a gyergyószéki polgármestereket és intézményvezetõket, hogy középületekre való kitûzés céljából ingyen bocsátunk rendelkezésükre székely zászlót. Akik ezzel a lehetõséggel élni akarnak, azok jelezzék az igényüket a Gyergyószéki Székely Tanács irodájában, Szentmiklós fõterén, a volt mozi emeletén.
Gyergyószentmiklós, 2016.IV.4.
Árus Zsolt
a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke